A szenvedély útján

Nagyon nehéz volt uralkodni magamon. Düh és szexuális vágy
keveredett bennem. Utáltam ezt az időszakot, amikor nehéz parancsolni a
hormonjaimnak, amikor kielégítetlenségem kínjában legszívesebben lekapartam
volna a tapétát a falról. Sebezhető voltam, és gyűlöltem a helyzetet, hogy pont
egy olyan férfi mellett kellett ülnöm az autóban, aki hajdanán nagyon mélyen
megsebzett. És mégis… a legjobban azt gyűlöltem, hogy a bennem megbújó ösztönlény
teljesen rágerjedt. Próbáltam arra fogni, hogy csupán azért, mert emlékezett
rá, hogy milyen jó is volt vele az ágyban. Mélyet sóhajtottam és csak meredtem
előre. Figyeltem, ahogy az autó keresztülsuhan az éjszakai tájon.

  -Nagyon feszült vagy
– törte meg a köztünk lévő csendet.

Megborzongtam. A hangja nyomán valami különös kéjes hullám
cikázott végig a gerincem mentén.

  -Ne csodáld –
mondtam, de még mindig nem néztem rá. Reméltem, hogy jól teszem. Csak semmi
szemkontaktus!

  -Én sem pont erre
számítottam, de minden autó megtelt, és nem akartalak ott hagyni – mondta.

  -Igazán kedves vagy –
mormogtam.

  -Inkább hazasétáltál
volna? – kérdezte. A hangjában nevetés bujkált.

  -Miért? Csupán tíz kilométer.

 Láttam a szemem
sarkából, hogy engem néz. Az út helyett. Bár… miért is aggódtam. Hajnali kettő
múlt, az országúton pedig csak mi voltunk.

  -Pont magas sarkúban
gyalogolnál tíz kilométert? Ugyan.

  -Ne legyén ennyire
undok! – vágtam vissza.

  -Még, hogy én? Te
nem nézel a szemembe, te vagy feszült… sőt, egyenesen frusztrált. Mi bajod van?
– kérdezte egyre türelmetlenebbül.

  -Semmi. De, ha van
is, nem miattad van, ez úgymond általános… - motyogtam a hajamat hátrasimítva.

Néma csend. Egy oldalpillantást megengedtem magamnak.
Gondolkodott. Végül, mintha megvilágosodott volna a kérdéssel kapcsolatban… a
szemöldöke picit megugrott. Majd lassan, vontatottan megszólat az utat nézve.

  -Már tudom.

  -Mégis mit? –
kérdeztem.

  -Hogy mi a
kicseszett bajod – mondta. – Peteérésed van, mi?

A szemeim kikerekedtek.

  -Honnan veszed?

  -Három évig jártunk.
Csak egy kicsit kell rád hangolódnom, és már tódulnak is az emlékek. Volt olyan
eset, hogy még alig léptem be az ajtón, máris rám vetetted magad.

  -Na igen – mondtam,
s csak, hogy leplezzem a zavaromat, igyekeztem az erdőre koncentrálni, amin
keresztül haladtunk. – Megesett. Igen. De ne félj, most nem fog.

Néhány percig néma csendbe burkolódzott. Úgy gondoltam ezzel
talán lezártnak is tekinti a témát. Ám a következő pillanatban lehúzódott egy
útszéli pihenőhöz és leállította a motort. Kérdőn néztem rá. A szívem a
torkomba ugrott. Igazából felesleges volt feltenni a kérdést, mégis kicsúszott
a számon…

  -Mi van?

  -Nem bírom nézni a
frusztráltságodat – kikapcsolta a biztonsági övet, majd nyúlt az enyémért.

   -Na álljon csak meg
a menet – hőköltem hátra. – Nem, nem és nem.

  -Mit nem?

  -Nem szexelek veled –
mondtam.

  -Csak segíteni
akarok – mondta ő.

Talán ő nem mérte fel kellőképpen a helyzetet, vagy talán
én, de az adrenalinom az egekbe szökött. Kioldottam a biztonsági övemet és
kiszálltam az autóból.

  -Most meg hová mész?
– szólt utánam.

  -Nincs szükségem
jótékonykodásra – mondtam az autó fényszórói előtt állva. Tudtam, hogy helytelen,
amit csinálok. És képtelen voltam felmérni mi az ő pontos célja. De ott álltam
hét centis magas sarkú cipőben, fekete térdig érő koktélruhában, karjaimat
összefonva a melleim előtt, arcomon sértett, vagy talán inkább durcás
grimasszal.

Ő is kimászott az autóból.

  -Hihetetlen vagy –
morogta. Láttam az arcán, hogy dühös. – Eszemben sincs jótékonykodni. Nem
vagyok önző, és nem akarom kihasználni a helyzetet sem. De mind a ketten
szabadok vagyunk, te pedig majdnem kigyulladsz, úgy égsz a szex után.

 Megragadta a karomat
és magához rántott.

  -Gyere már ide a
szentségit neki! – morogta, s mikor odatántorodtam, olyan szenvedéllyel csókolt
szájon, hogy majdnem elvesztettem az egyensúlyomat a sarkaimon billegve. Olyan
szorosan ölelt magához, hogy a szövetnadrágon keresztül tisztán éreztem kőkemény
férfiasságát. Abban a pillanatban, ahogy eme testrésze az ágyékomhoz ért,
minden maradék józan eszemet elvesztettem, az ösztönlény pedig keresztültörte
magát a gátlásaimon. Ugyan olyan hévvel viszonoztam a csókot, a zakón keresztül
és martam, karmoltam a hátát. Nem érdekelt már semmi, csak az, hogy
megkeféljen. Csak semmi gyengédség. Színtiszta szexre vágytam! Mikor ezt
szavakba is öntöttem, az arcán valami diadalittas mosollyal eltolt magától, a
vállamnál fogva megragadott, megfordított és óvatosan, de határozottan oldalról
a motorháztetőre nyomott. Megborzongtam a kéjtől. Éreztem, hogy lüktet az ölem,
egyre jobban forrósodok. Tudtam, hogy semmi bemelegítésre nem lesz szükség,
mert maga a veszekedés volt az előjáték.

Két kezemre támaszkodva kicsit felemeltem a felsőtestem, ő
pedig a tarkómba mélyesztette a fogait, amíg igyekezett kiszabadítani a
férfiasságát ruhái fogságából.

Mikor sikerült neki, lenyúlt a térdeimhez, derékig felhúzta
rajtam a ruhát, lábaimat kicsit széjjelebb nyitotta, félrehúzta az alsóneműm, s
csípőmet két kézzel megragadva, keményen belém hatolt.

Felnyögtem a kis szúró fájdalomtól, majd a sokkoló
gyönyörtől, ami szétáradt a testemben.

  -Maradj csak ott –
mondta a kelleténél kicsit keményebben, mikor próbáltam felegyenesedni, ő pedig
ismét megfogta a tarkómat és határozottan a motorháztetőre nyomott. Az melegen
simult a felsőtestemhez, miközben egy másik forróság egyre inkább fokozódott az
altestemben.  Körmeimmel végigszántottam
a festést, belekapaszkodtam a peremébe, s minden egyes lökésnél felsikoltottam.
A sűrű, sötét erdő elnyelte a hangomat.

 Ő rá hajtolt a
hátamra, megharapta a tarkómat és a vállamat, aminek hatására még még élesebbet
sikoltottam. Ebben a pózban tökéletesen ingerelt, én pedig már nem voltam
messze az orgazmustól. Ekkor a fülemhez hajolt…

  -Erre vágytál? Hüm?
Ezt akartad? – az ő hangja is meg-megcsuklott. Valahol, halványan, a tudatom
mélyén tudtam, hogy nagyon közel jár ő a kielégüléshez. Kő keménnyé merevedett.

  -Igen – nyögtem. –
Úr isten, igen!

  -Helyes.

Ekkor megszűnt a szorító érzés a nyakamon, én pedig lassan
felegyenesedtem. Ekkor a lökések abba maradtak, majd kicsúszott belőlem. Kézen
fogott, majd az anyósüléshez vezetett. Ő beült, kioldotta az övcsatját, a gombot,
majd a ruháit lejjebb tolva szabaddá tette magát. Én kibújtam a bugyimból. Ő
megfogta a kezem és az ölébe invitált. Szemből ereszkedtem rá, s úgy éreztem
ezúttal én diktáltam a tempót, de a harmadik lökésnél rá kellett ébrednem, hogy
tévedtem. Hatalmasat tévedtem. Két keze a csípőmre és a fenekemre fonódott, s
mozgatni kezdett magán, úgy, hogy csillagokat láttam a kocsi légterében. Egyik
kezemmel a kapaszkodót a másikkal hátratámaszkodva a műszerfalat markoltam.
Előre-hátra, föl és le mozgatott, nyögött, kapkodott a levegő után, én pedig
telhetetlenebbnek, ugyan akkor végtelenül mámorosnak éreztem magam.

Ekkor felpattantak a szemei.

  -Úr isten, te
tényleg telhetetlen vagy – mondta rekedten.

  -Igen. Az.

Ekkor ismét meg állt. Megpaskolta a hátsómat.

  -Lefelé kislány.    

  -Miért – nyögtem én
is rekedt hangon.

Kiparancsolt az öléből, kimászott az autóból, majd felültetett
a motorházfedélre, lábaimat a vállára vette, s ismét belém merítette magát.
Olyan vadul és keményen, hogy úgy éreztem, a méhem feljebb költözik a hasüregemben!
Markolta a melleimet, a csípőmet, majd újra a hasamra fordított. Néhány lökés
után feljutottam a csúcsra. Hangosan sikoltva bele a világba a gyönyöröm. S
miközben a hüvelyizmaim görcsösen összerándultak, ő sem bírta tovább. Állatias
moraj kíséretében ő is elélvezett.

Mind a ketten nagy kortyokban szedtük a levegőt. Ő a hátamra
borult. Éreztem, hogy az ő lábai is remegnek. Lassan elhagyta a testemet, s
néhány perccel később az autóban ültünk mind a ketten, még eléggé mámorosan.

  -Most jobb? –
kérdezte egy nagyot nyelve.

  -Ühüm – bólintottam,
mert a hangomat még mindig nem találtam.

  -Remek – már mosolygott,
s igyekezett visszavarázsolni magát a nadrágjába.

  -De ez ugye nem azt
jeleni, hogy újra kezdünk bármit is? – kérdeztem. Nem akartam újra megsérülni.

  -Nem. Nyugodj meg.
Hacsak nem jössz el hozzám, és nem kezdjük újra a szexet. Ha jól emlékszem,
ilyenkor egy nem szokott elegendő lenni. Én pedig nem szeretek félmunkát
végezni.

Ezen elnevettem magam. De rábólintottam a dologra. A hajnal
már nem volt olyan messze.