Zongoradallamok

Ha az embert vendégségbe hívják egy idegen városba, általában azért megy, hogy jól érezze magát, és megnézze a látványosságokat egy helyi vezetésével. Jobb vezetőt nem is kívánhattam magamnak egy gyerekkori barátnál. Az évek jót tettek neki. Olyan volt, mintha egy modernkori Aladdin szegődött volna mellém olajzöld, rövid szövetkabátban és barna kordbársonynadrágban. Ébenszínű haja össze volt fogva és a vállait súrolta.

A Február kellemetlen meglepetéseket rejtegetett. Attól még, hogy nem volt hó, égi áldást küldhettek fentről, s ebből most is bőségesen kaptunk a nyakunkba. Szaladtunk, ahogy a lábunk bírta. Mire elértük az albérletet, ahol főiskolás éveit töltötte, már teljesen bőrig áztunk.

  -Ez hihetetlen. Egész héten sütött a nap. Miért pont ma? – hátrasimította kiszabadult nedves tincseit.

  -Semmi gond. Lehet, hogy én hoztam magammal. Otthon már akkor is esett, mikor felszálltam a vonatra.

Hiába fűtött be a cserépkályhába az indulásnál, a vizes ruháktól dideregni kezdtem.

  -Ajaj. Te fázol. Menjél, fürödj meg, addig én készítek egy gyógyteát.

  -Rendben. Tíz perc és itt vagyok.

Magamhoz vettem a törülközőmet és eltűntem a fürdőszobában. Jóérzés volt levetni a vizes ruhákat. Kicsit zavaró volt, hogy még az alsóneműm is ronggyá ázott. Váratlanul ért a nyakunkba szakadó viharos eső. A szél most is vadul rázta a zsalugátereket. Összerezzentem egy különösen erős csattanásnál.

Beléptem a kicsi fürdőkádba és lezuhanyoztam. Jó volt átmelegedni és beleburkolózni a törülközőbe, ami előzőleg a kis kályhánál volt összehajtogatva. Belenéztem a tükörbe. Ki voltam pirulva és mosolyogtam. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Ám, mikor jobban figyelni kezdtem, zongoradallamok szűrődtek át az ajtón. A szívem hevesebben kezdett el verni. Mindig is szerettem, ha zenél, de eddig csak gitárral a kezében láttam.

A magam köré csavart törülközőben elindultam a hálószoba felé, hogy felöltözzek. Ahogy elhaladtam a hall mellett, benézhettem a résnyire nyitott ajtón. Ott ült a hatalmas zongoránál, bordó felgyűrt ujjú pulóverben, arca előtt néhány kósza tincs hullámzott, arca átszellemült volt. Beléptem hozzá. Csak későn ébredtem rá, hogy még mindig törülközőben vagyok. Először zavarba jöttem. De később ráébredtem, hogy felesleges. Korábban már lefeküdtünk egymással. Nincs miért szégyenkeznem. Felnézett rám. Elmosolyodott. Sötét szemei még mindig homályosak voltak, mint aki a zene ritmusára meditál.

  -Gyors voltál. Itt a teád – mutatott a zongorán gőzölgő bögrére.

  -Köszönöm.

Belekortyoltam a gyógyteába. Kamilla volt. Mélyet sóhajtottam.

  -Nem is sejtettem, hogy tudsz zongorán játszani.

  -Én sem tudtam, amíg ide nem jöttem. Aztán itt pihent ez a rozoga zongora, és azért kiáltozott, hogy valaki játsszon rajta. Behangoltam és felfedezőútra indultam.

Mélyet sóhajtva néztem újra végig rajta. Ujjaimat átmelengette a bögre, a testemet pedig az ő látványa, ahogy hosszú ujjai az elefántcsont színű billentyűkön jártak. Emlékeztem, hogy miként húzta végig ugyan azokat az ujjakat a bordáimon. Beleremegtem a gondolatba.

Rátámaszkodtam a zongorára és hallgattam a játékát.

  -Ennyire fázol?

A hangjára kiestem a ritmusból és újra kinyitottam a szemeimet. Abba hagyta a játékot.

  -Nem. Miért?

  -Tiszta libabőr vagy – mutatott a karom felé.

  -Én… khöm… csak tetszik, ahogy játszol. Ilyen hatással van rám.

  -Értem. Nem akarsz felöltözni? – kérdezte.

  -De. Megyek is.

Elindultam a hálószoba felé.

  -Várj. Magda.

Megálltam az összekötőajtónál, ami a hallból a hálóba vezetett. Hátranéztem.

Ő felállt a zongorától és tétován fél kézzel nekitámaszkodott.

  -Igen?

  -Hát…

Közelebb mentem hozzá.

  -Kérsz valamit a szobából? – kérdeztem.

  -Nem. Vagy is igen. Vagy is nem. A francba. Gyere ide.

Elkapta a kezemet és odahúzott magához. A csók vadnak és szenvedélyesnek indult, de fokozatosan ellágyult. A testünk összesimult. Finoman leoldotta rólam a törülközőt és nekidöntött a zongorának. Zűrzavaros akkordok szakadtak fel az öreg hangszerből, kicsit össze is rezzentünk tőle. Összemosolyogtunk.

  -Bocsánat. Elmértem – mondta.

  -Semmi baj. Most mi legyen?

Nem válaszolt. A térdeim alá nyúlva felültetett a zongora tetejére, és a lábaim közé lépett. A szánk újra összeforrt, nyelvünk érzéki csatát vívott, míg a pulóvert lehúztam róla. Semmi mást nem viselt alatta, csupán a feszes, kreolos bőrét. Körmeimmel finoman végig karcoltam a hátát és a vállát, lábaimmal körülfontam a derekát. Fogaival az államat és a nyakamat karcolgatta, nyelvével simogatta a bőrömet. Hiába ért hozzám érzékien, az intim izmaim vadul ugráltak. Világ életemben a vad szeretkezést részesítettem előnybe, de ez a fojtott érzékiség, kezdett túlfeszíteni, s félő volt, hogy túl korán elpattanok. Két tenyere a combjaim külső felén barangoltak, felfelé, a derekamon, a gerincem mentén, újra lefelé, majd a vállaimat megfogva, finoman hanyatt döntött. Gerincem ívbe feszült, mikor a mellbimbóimat kényeztette, lejjebb és lejjebb haladva. Harapdálta az oldalamat, körbenyalta a köldökömet, a csípőcsontomat, a combhajlatomat. Forró lehelete borzongatott a legintimebb pontjaimon, míg nyelve hegye végre megtalálta a lényeget. Felnyögtem, körmeimmel a sötétbarna kopottas lakkozást koptattam.

  -Ó, Jézusom – nyögtem.

Lassan, érzékien csábítgatott. Ujjai belemartak a combomba, közelebb húzott magához, mint aki nem bír betelni velem.

Talán a zene andalító ritmusa, ami még mindig a fülembe csengett, vagy a helyzet, amiben voltam, vagy az a fojtott érzékiség, ahogyan hozzám közeledett, de az orgazmus hamar utolért. Felsikoltottam, testem görcsösen összerándult, elkaptam a kezét, s körmeimet belevájtam a bőrébe.

  -Jesszus, ez fáj.

  -Ne… ne haragudj – pihegtem. – Csak…

  -Csss – felállt, a derekam alá nyúlt és finoman magához húzott. Száját újra a számra tapasztotta. Rám mosolygott, míg óvatosan kibontotta a hajamat, s leengedve szétterítette a hátamon. A tagjaim még mindig remegtek az átélt gyönyörtől, de kezem-lábam köré fontam. Ő leemelt a zongoráról és bevitt a hálószobába. Óvatosan letett az ágyra és fölém támaszkodott.

  -Kívánlak. Vágyom rád – mondta csendesen. – Reméltem, hogy ma, mikor végre kettesben leszünk, újra megtörténik. És most itt vagy.

  -Csss – ujjamat a szájára tettem, majd belesimítottam a hajába, s óvatosan kibontottam a copfját. A haja szétterült a vállán, egy része előre omlott, s én gyönyörködve fésülgettem az ujjaimmal.

Tovább mosolygott, majd feltérdelt és kioldotta a nadrágját és ő is teljesen levetkőzött.

  -Gyönyörű vagy – mondta, miközben ismét fölém támaszkodott.

  -Köszönöm. Te is nagyon kellemes látványt nyújtasz.

Ujjaimat a tarkójára csúsztattam és lehúztam magamhoz, hogy újra megcsókolhassam. Férfiassága kemény volt és merev, alig vártuk, hogy egyesüljön a testünk. Hozzám dörgölőzött. Éreztem a forróságát, amint a vér lüktet benne. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy ne legyen más választása, mint belém merülni, de ő mindig kikerült. Először nem értettem, de mikor megláttam a széles mosolyát, összevontam a szemöldököm.

  -Miért húzod a dolgot?

  -Csak játszom – mondta, majd a figyelmetlenségemet kihasználva, keményen belém hatolt. Felsikoltottam a gyönyörtől és a pillanatnyi fájdalomtól. Hatalmas volt és kemény, nagyobb volt, mint amire emlékeztem. Belemartam a hátába, és nem érdekelt, hogy fáj e neki, vagy nem. Körmeimet a fogaim követték. Ő is felnyögött, a mozdulatai egyre határozottabbak lettek. Gerincem ívbe feszült, belemarkoltam a hajába. Fogait a nyakamba mélyesztette. Egy pillanatra attól féltem, hogy kiharap egy darabot belőlem.

  -Ó, Jézusom! Édes Jézusom!

A lökések tökéletesek voltak, érzékszerveim kiéleződtek, az egész testem egyetlen lüktető idegvégződés volt, a következő pillanatban pedig felsikoltottam a gyönyörtől.

Örültem, hogy teljesen egyedül vagyunk. Kieresztettem a hangomat, körmeim véres csíkokat szántottak a hátába. Intimizmaimat ritmikusan összeszorítottam körülötte. Minden szorításnal összerándult.

  -Istenem. Mi… mit művelsz? – homlokát a vállamnak támasztotta.

  -Tetszik?

  -Nagyon – nyögte. – De vigyázz, mert ha így folytatod, nem bírom már sokáig.

  -Nem baj. Majd újra kezdjük – kuncogtam halkan.

Mozdulatai gyorsabbak és erőteljesebbek lettek, fejét hátra vetette. Nem csuktam be a szemeimet. Látni akartam, amint elmegy. Nincs szebb látvány, mint egy férfi arca, mikor kéjben úszik.

Szorítottam rajta még egy utolsót, ezzel megadva a végső lökést, pedig nagyon küzdött. Fogait összeszorítva újra hátravetette a fejét.

Arca fokozatosan lágyult el. Szemeit résnyire nyitotta. Olyan védtelennek tűnt, hogy felébredtek bennem a védelmező ösztönök. Lehúztam magamhoz és átölelve a haját, simogattam.

  -Jól vagy? – kérdeztem csendesen.  

  -Persze – mormogta a hajamba. – Tetszett, amit tettél. Ilyet még nem éreztem.    

Halkan felnevettem.

  -Ennek örülök.

  -Adj tíz percet, és újra megmutathatod ezt a kis trükköt.